Események

Szüret

Szeptember végén, október elején szőlőt szüretelünk az óvoda udvarán. A gyerekekkel közösen leszedjük, összetörjük, majd igazi préssel kipréseljük a szőlő levét. A „fárasztó munka” végén a mustot megkóstoljuk és a gyermekek megihatják. A gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy folyamatában láthassák a természet változását és a gyümölcs érését. Megértik, hogy a környezetünket, a növényeket és a természetet óvni – védeni kell, mert így megtapasztalhatják az eredményét.

Név és születésnap

Csoporton belüli megemlékezés, köszöntés. A gyermekek érezzék személyük fontosságát, egymás iránti tisztelet, figyelmesség, amely erősíti emberi kapcsolatukat.

Mikulás ünnepség

Mindkét csoportba „igazi” Mikulás érkezik. Közös énekléssel, versmondással köszönjük meg az ajándékot a „Mikulás bácsinak”.

Karácsony várás

November közepétől heteken át ez az érzelmi töltés hatja át mindennapjainkat. A család összetartásának, szeretet érzésének, a meglepetés ajándék elkészítésének, a titkolódzás időszaka. Közösen ünnepeljük a szülőkkel. A nagyobbak pásztorjátékot mutatnak be, a kisebbek azokkal a dalokkal, versekkel, dalos játékokkal szereznek örömet szüleiknek, melyeket az eltelt időszakban megismertek.

Farsangi mulatság

Hagyományápolás – télbúcsúztató ünnepség az óvodában. Ez a nap a jókedv, „az átváltozás” napja. A gyerekek jelmezbe öltöznek, mindenki olyan jelmezt ölt magára, amit szeretne. A farsangi felvonulás után fánk-, süti-, üdítő- és táncház egésznap. Délelőtt az udvaron elégetjük a Szalmababát, „elkergetjük” a telet és „hívogatjuk” a tavaszt.

Március 15.

Hazafias érzelmek és a magyarság tudat mélyítése kokárda kitűzésével, készítésével, emlékezés a hősökre.

Húsvéti készülődés

Több héten át készülünk érzelmileg erre az ünnepre. Tojást díszítünk, amit hazavisznek a gyerekek. Locsoló vers megismerése, locsolkodás, versmondás a Húsvét utáni napon. A fiúk kölnivel, verssel érkeznek az oviba, a lányok kiskosárba tojással. A fiúk jutalma piros tojás a locsolkodásért.

Anyák napja

Anya – gyermek kapcsolata a szeretet forrása. Érzelmileg már hetekkel előbb készülünk a gyerekekkel együtt az anyukák, nagymamák köszöntésére.

Az anyák napi ünnepségen, amelyre mindig szeretettel várjuk az édesanyákat és a nagymamákat is, a virág mellé ajándékkal is kedveskednek a gyerekek, melyet az óvodai anyák napi ünnepség keretében adnak adnak át.

Óvodai ballagás

Hagyománnyá vált az óvodánkban az óvodai ballagás, ahol a szülők és vendégeik is részesei lehetnek az iskolába készülő gyermekek búcsú ünnepségének. A kicsik és a középsősök is közös játékkal és egy búcsú műsorral köszönnek el a leendő iskolásoktól. Az ünnepséget búcsúlakomával zárjuk.

Gyermeknap

Ezen a napon elvisszük a gyerekeket kirándulni, előtte azonban az óvó nénik és dajka nénik együtt mesét játszanak el. Majd a délutáni hazainduláskor ajándékot kap minden gyermek az óvó néniktől.